top of page
encomolnar

Tündéri gyereknap 2023

2023 Május 27-29 a gyerekek ünneplésének jegyében telt Kamaraerdő hatalmas parkjában, melyet benépesített számos kicsiknek szánt móka. A vidámparkban óriáskerék, dodzsem, körhinta és céllövölde is várta az érdeklődőket.




A szabadtéri bemutatók között szerepelt lovas bemutató, rendőrségi kutyabemutató és bajvívó előadás is.




A színpadon többek között a Fabula bábszínház, a Rumini Mesemusical, a Maszk Bábszínház előadása, a Nektár színház feldolgozásában a Szépség és a szörnyeteg története és Gerendás Péter koncertje varázsolta el a gyerekeket.




Megjelentek a rendezvény keretmeséjét szolgáltató tündérek és manók is, akik koncertet adtak, majd egy ünnepélyes, közönséget bevonó felvonulást követően együtt várták a réten a helikopterrel érkező tündér királynőt. A gyerekek imádták, hogy ennyire részesei voltak az előadásnak és örömmel fotózkodtak a tündérekkel és manókkal.




Nem csak a tündérek, hanem a Réparetekmogyoró duó is megmozgattak a kicsiket koncertjén, amit vidám játékokkal tett színesebbé. Közben egész nap tűzoltók, rendőrök is várták a gyerekeket, hogy megismertessék velük munkájukat és eszközeiket.




A rendezvényen az elmaradhatatlan bohóc is felbukkant egy kis körhinta kíséretében.



Az arra vállalkozó gyerekek megjelenését hajfonással és arcfestéssel varázsolták el.



Játékpark, gokart pálya és állatsimogató, akadálypálya és kirakodóvásár is várta a látogatókat.




Jövőre is szeretettel várunk mindenkit a már hagyománnyá vált Tündéri Gyereknapon itt Kamaraerdőben.

A képes beszámolóért köszönet fotósunknak, Balogh-Molnár Enikőnek.


9 views0 comments

Recent Posts

See All

Comments


bottom of page